Bőrátültetés
Kinek javasolt, Típusai, Menete, Gyógyulási ideje

A bőrátültetés több esetben is indokolt sebészeti beavatkozás azok számára, akiknek a bőre valamilyen betegséget vagy fizikai roncsolódást követően megsérült. Ez a korrekciós beavatkozás nemcsak esztétikai eljárás, de szükséges lépés az elpusztult bőr pótlására is. Ebben a cikkben körbejárjuk, hogy milyen esetekben érdemes kérni ezt a fajta plasztikai beavatkozást, mi annak a menete, valamint mennyi a bőrátültetés gyógyulási ideje. 

Kinek javasolt a bőrátültetés?

A bőrátültetés akkor javasolt, ha a bőr felszíne mellett a mélyebben fekvő szövetek is nagy mértékben károsodtak, esetleg elhaltak, ezért azt minél előbb helyettesíteni kell. A torzult hegesedés vagy a bőr hiánya a nagyfokú égési sérülés, súlyos elfertőződés vagy a daganatos szövet eltávolítása után következik be, amit bőrátültetéssel lehet esztétikailag kezelni. Tetoválás eltűntetése utáni bőrhiány esetén szintén alkalmazzák az eljárást, illetve amerikai kutatók sikeresen tesztelték a beavatkozást kisebb vitiligos (a bőr pigmenthiányában szenvedő) bőrfelületeken is.

Milyen típusai vannak a bőrátültetésnek?

Ahhoz, hogy megértsük a bőrátültetés típusait, érdemes tisztázni a bőr szerkezetét. Ez a legnagyobb méretű szerv, ami védőszövetként borítja be a testet. Három rétegből áll: a felső réteg a folyamatosan megújuló felhám, középen az ereket és mirigyeket körülölelő irha, legalul pedig a bőralja található, ahol a vastagabb vénák, artériák és energiaraktárak vannak. A bőrpótlás típusa függ a sérülés mélységétől és súlyosságától. 

  1. Lebenyplasztika vagy félvastagságú bőrátültetés az, amikor a felhám és az irha pótlására van szükség. Ekkor hasított típusú bőrátültetést alkalmaznak, ezt hívják “oltásnak” is. Ez azt jelenti, hogy a sérült bőrtelületet az akörüli egészséges bőrrészből pótolják, és öltésekkel, valamint egy speciális ragasztóval illesztik a hiányzó területre. A donor területet sebkötözéssel gondozzák.

  1. Tényleges, graftnak nevezett teljes vastagságú bőrátültetés akkor történik, amikor mind a három bőrréteg sérülést szenvedett vagy hiányzik, ekkor a donor területből is ennek megfelelő mélységű részt vágnak ki. Ez jellemzően a hát vagy a comb, de mivel figyelnek a bőrszín és a bőrtípus egyezésére, donorként másik nagyobb testfelület is szolgálhat. Ennél az eljárásnál a specifikus ragasztó alkalmazása mellett öltésekkel varrják össze a donor és a gyógyítandó területeket egyaránt. 

Érdemes időpontot kérni ingyenes konzultációra, hogy bővebben és személyre szabottan tájékozódhasson a bőrátültetéssel kapcsolatos kérdésekről!

Előfordulhat, hogy nem áll rendelkezésre elegendő bőrfelület - ekkor az épen maradt szövetekből mintát vesznek, és laboratóriumi körülmények között “kitenyésztenek” egy pótló fedést, és azt helyezik fel. A legritkább esetekben másik személy bőre szolgál donorként, de mivel az esetek többségében ennél a típusú transzplantációnál van a legnagyobb kockázata a kilökődésnek, ezért ez csak különleges helyzetekben alkalmazható.

Mi a menete a bőrátültetésnek?

Egy konzultáció keretében az orvos megállapítja a problémát és annak súlyosságát, majd az ön állapota alapján javasol sebészeti beavatkozást. Minél súlyosabb fokú az elváltozás, annál előbb érdemes elvégezni a korrekciós műtétet, amit helyi érzéstelenítéssel, súlyos esetben altatásban végeznek. 

bőrátültetés

A kiválasztott donor területből specifikus késsel vágják ki a szükséges bőrmennyiséget a megfelelő mélységben, amit aztán öltésekkel és egy speciális ragasztóval rögzítenek a sérült területre. A műtét típusának megfelelően a kórházi lábadozás ideje az egy-két naptól a két hétig is tarthat.

Érdemes időpontot kérni ingyenes konzultációra, hogy bővebben és személyre szabottan tájékozódhasson a bőrátültetéssel kapcsolatos kérdésekről!

Mennyi a bőrátültetés gyógyulási ideje?

A bőrátültetés gyógyulási ideje a beavatkozás mértékétől és az érintett területtől függően lehet egynapos rutineljárás, vagy bentfekvéssel járó kezelés. Utána szorosan követett rehabilitációs folyamat következik, amely során kötözésre és varratszedésre kell számítani. A műtétet követően egy hónapig nem ajánlott a sportolás vagy bármi megerőltető fizikai munka, emellett figyelni kell az orvos által előírt tisztálkodási és ápolási előírásokra. Ezzel megelőzhető a seb szétnyílása vagy a donor szövet kilökődése, valamint az esetleges felülfertőződések kockázata is csökken. Az erek javításához szokás oxigénterápiás kezelést javasolni, csökkentve a gyulladás és a felülfertőződés kockázatát.

A bőrátültetés sikerességét befolyásolhatja az ön egészségi állapota, kórtörténete és a kezelt terület betegsége. A cukorbetegség, az autoimmun betegség és az elmeszesedett érrendszer például hátráltatja a felépülést. A rendszeres dohányzás szintén lassíthatja, akár gátolhatja is a megfelelő gyógyulási folyamatot, ezért a bőrátültetéshez életmódváltásra lehet szükség.  

Érdemes időpontot kérni ingyenes konzultációra, hogy bővebben és személyre szabottan tájékozódhasson a bőrátültetéssel kapcsolatos kérdésekről!

A modern orvostudománynak köszönhetően a bőrátültetés egy olyan kezelés, amely nagyban javíthatja az érintett fizikai és lelki állapotát. Egy díjmentes konzultáció keretein belül profi szakemberektől kaphatja meg azokat a fontos információkat, amik segítségével minél hamarabb újra gyógyult és teljes életet élhet. Kérjen időpontot hétköznap 8.00 és 20.00 óra között telefonon vagy online!

Nem sikerült dönteni?

Elvesztél az információtengerben?

Semmi probléma! 

Jelentkezz be egy ingyenes és kötelezettségektől mentes konzultációra, ahol minden kérdésedre felkészült szakember válaszol és segít a számodra leginkább megfelelő beavatkozást kiválasztani.

Szerintünk 2022 legjobb plasztikai sebészete:

  • Ingyenes konzultáció, kötelezettségek nélkül
  • most 10% kedvezmény a plasztikai műtétekre
  • Luxuskörülmények, elismert plasztikai sebészek, életre szóló implantátum garancia