
Ars Medica Magánkórház áttekintés
Frissítve ekkor: 2024. 10. 29.
Az Ars Medica Magánkórház három évtizedes múlttal rendelkező magánsebészeti klinika a belváros központi helyén. Több mint harminc éve, 1992-ben ambuláns műtétekkel kezdte meg működését, két év múlva Magyarországon elsőként hozott létre egynapos sebészeti központot. Ma már 12 orvosi szakterületen fogadják a pácienseket, 70 féle műtétet végeznek ambuláns és egynapos műtéteket érzéstelenítésben, altatásban, illetve kombinált érzéstelenítésben.
A klinika sebészeti technológiája és eszközparkja élenjáró, folyamatosan fejlődik a legújabb kutatási eredményeknek megfelelően. Európai Uniós követelményeknek megfelelő tanúsítvány biztosítja, hogy a betegeket ugyanolyan vizsgálati és ellátási protokoll alapján látják el, mint az EU területén bárhol.
A klinika fő profilja a műtéti beavatkozást igénylő panaszok ellátása. Ambuláns sebészeti műtétekre a legtöbb esetben a vizsgálatot követően azonnal sor kerül. Egynapos sebészeti műtéteket a szükséges kivizsgálást követően, előjegyzéssel, de rövid határidővel végeznek. Ezeket a beavatkozásokat TB támogatással a biztosított betegek magánklinikai körülmények között is kedvező áron érhetik el. Alvásdiagnosztikai vizsgálatukon diagnosztizált betegek számára helyben nyújtanak műtéti megoldást.
Előnyök | Hátrányok |
---|---|
gyors segítség baleseti sebészeti ellátás terén | a műtéti megoldáson túl nemigen foglalkoznak egyéb orvoslással |
TB- támogatott betegeknek rövid (egy-két hét) várólista | autóval a forgalom miatt gyakran nehéz a megközelítése, parkolóhely a közelben ritka esetben található |
modern sebészeti technológia és eszközpark | erősen a sebészeti beavatkozásokra fókuszál a klinika, nem sebészeti jellegű egészségügyi problémák nem feltétlenül ezen a helyen nyernek orvoslást |

A képek forrása:.https://www.arsmedica.hu/bemutatkozas.html 2024.10.29.
Ars Medica Magánkórház alapadatok
Cégnév: | ARS MEDICA Magánkórház Kft. |
Klinikavezető: | Dr. Dömötör Gábor |
Weboldal: | https://www.arsmedica.hu/ |
recepcio@arsmedica.hu | |
Telefonszám: | +36 1 266 7766 |
A konzultáció és a beavatkozások helyszíne: | 1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 3. |
Konzultáció ára: | |
Akciós ajánlat: | Jelenleg nem elérhető |
Részletfizetés: Fő szakterületek: | Nincs információ
|
Az Ars Medica Magánkórház elhelyezkedése
Az Ars Medica Magánkórház a Belvárosban központjában, a Petőfi Sándor utca 3. alatt helyezkedik el, bejárat a földszinten, a műtő és fekvőbetegek szobái az emeleten vannak. Számos tömegközlekedési járattal elérhető, autóval a forgalomtól függően gyakran nehezen lehet megközelíteni. Parkolás a környéken az utcákon, jellemzően nehezen található parkolóhely, illetve parkolóházban, mélygarázsban.

Az Ars Medica Magánkórház kinézete és felszereltsége
Az Ars Medica Magánkórház épülete kívülről jellegzetesen belvárosi hely. A külső kapu és kapuboltozat nincs mindig megnyerő állapotban, a klinika tényleges bejárata kellemes, átriumos belső udvarból nyílik. Külsejében és belső berendezésében nem kelti “fehér, orvosi” intézmény benyomását. Modern, exkluzív váróba lépünk be, itt van a recepció, rendelőszobák, röntgen, az emeleten a kezelőhelyiség, műtők, fekvőbetegek szobák.
A klinika a legmodernebb vizsgálati és műtéti eljárásokat és orvosi eszközöket alkalmazza, például hideg lézer (kobláció) és ligasure (ultrahangos vágó) technológiák. A legkorszerűbb direkt digitális röntgenkészülékkel jobb képminőség, teljes diagnosztikus értékű felvétel a legkisebb sugárterhelés mellett érhető el.
A klinika három műtővel rendelkezik. Műtét után egy- vagy kétágyas légkondicionált, fürdőszobás, telefonos, plazma TV-vel ellátott kórtermekben helyezik el a betegeket.
Ars Medica Magánkórház képek
A képek az Ars Medica Magánkórházat mutatják be, melyek alapján megismerhető a hangulata és berendezései.




A képek forrása:.https://www.arsmedica.hu/bemutatkozas.html 2024.10.29.
Ismerd meg az általunk ajánlott klinikát és kérj személyes konzultációt!




Az Ars Medica Magánkórház plasztikai sebészete
Az Ars Medica Magánkórház teljes körű plasztikai sebészettel rendelkezik. Az arc és test minden részére kiterjedő szépészeti műtétek mellett ránctalanító és feltöltő orvosesztétikai kezeléseket végeznek. A beavatkozásokat kiemelkedő, nagy tapasztalattal rendelkező, Dr. Bene Ruzsena gyakorlott doktornő végzi.
Az Ars Medica Magánkórház orvosai és személyzete
Az Ars Medica Magánkórház 23 fős orvosi csapata széleskörű tapasztalattal rendelkező szakemberekből áll, akik különböző területeken — mint például nőgyógyászat, sebészet, fül-orr-gégészet, ortopédia és plasztikai sebészet — nyújtanak kiemelkedő ellátást.
Számos orvos rendelkezik külföldi tapasztalattal, és egyes szakemberek speciális technológiákat is alkalmaznak a legmodernebb ellátás érdekében. A kórház hangsúlyt fektet a szakképzett és empatikus betegkezelésre, biztosítva a magas színvonalú és diszkrét orvosi ellátást minden páciens számára.
Ars Medica Magánkórház árak és finanszírozás
Az Ars Medica Magánkórház az összes egészségbiztosítási pénztárral szerződésben áll. A TB támogatásnak köszönhetően érvényes TAJ-kártyával rendelkező betegeknek egynapos sebészeti beavatkozás esetében csak a vizsgálat és magánklinikai szolgáltatások árát kell megfizetni, így a műtét kedvezőbb áron érhető el a magas magánklinikai színvonal mellett. Fekvőbeteg ellátást igénylő műtéteket magánellátási formában végeznek.
Az árak tájékoztató jellegűek. A tényleges beavatkozás végleges ára az elvégzett részegységekből tevődik össze. Műtéti előjegyzés 50 %-os előleg befizetésével történik.
- Vizsgálati díj: 32-38.000 Ft
- Baleseti ügyeleti díj: 32-48.000 Ft
- Sebellátás: 60-120.000 Ft
- Röntgenvizsgálat (testtájanként): 15.000 Ft
- Orrsövény műtét: 298.000 Ft-tól
- Arc és nyakplasztikai műtét altatásban: 818.000 Ft-tól
- Szemhéjplasztikai műtét altatásban: 818.000 Ft-tól
Wáberer Medical Center páciens vélemények
Az Ars Medica Magánkórház páciensei a legtöbb esetben örülnek a gyors ellátásnak, a TB-támogatásnak köszönhető elérhető áraknak, a kényelmes és tiszta helyszínnek, ám nem minden esetben elégedettek az eredménnyel, az orvos hangnemével, a személyzet jelenlétével. Sok esetben problémát jelent az autós megközelítés és parkolás.
Páciensek írták:
Laparoszkópos lágyéksérv műtétre jelentkeztem a klinikára, ahol telefonos egyeztetés után már másnapra kaptam időpontot. Közelgő utazás miatt sürgős volt a beavatkozás, és minden azt igazolta, hogy jól döntöttem!
Orrpolip eltávolításon voltam. Az első vizsgálatot követően 4hétre már kaptam is időpontot az operációra (közkórházban a leghamarabb 4hónapra kaptam).
Csak ajánlani tudom. Gondos diagnózis felállítás, ügyes kezű sebészek, kedves ápoló személyzet. Ajánlott kategória.
Összegzés
Az Ars Medica Magánkórház az egyik legrégebben alapított sebészeti magánellátó hely az ambuláns és egynapos műtétet igénylő esetek ellátására. Gyakorlott orvosokkal, EU-s betegbiztonsági előírásoknak való lefedettséggel és kellemes magánklinikai környezettel várja elsősorban azokat, akik gyors sebészeti beavatkozástól várják gyógyulásukat, illetve szépülésüket. Belvárosi helyszíne is kedvez az ambuláns műtéteknek.
Az Ars Medica Magánkórházban korszerű műtéti eljárásokkal, az egynapos sebészeti beavatkozások TB támogatottsággal, rövid előjegyzési idővel, az ambuláns műtétek akár azonnali időpontban érhetők el a betegek számára. Baleseti sebészete a váratlan esetekre is felkészült, saját mentővel szállítással a helyszínre, illetve haza. Plasztikai sebészete a teljes testre, illetve arcra kínál szépészeti műtéteket és orvosesztétikai kezeléseket kiemelkedő plasztikai sebész doktornővel. Gasztroenterológiai rendelésén a tükrözéses vizsgálatok rövid/ ultrarövid altatásban is kérhetők.
A klinika kedvező finanszírozási lehetőségeket nyújt egészségbiztosítási, illetve társadalombiztosítási rendszer keretében.
Ismerd meg az általunk ajánlott klinikát és kérj személyes konzultációt!




Tudj meg többet az általunk leginkább ajánlott plasztikai sebészeti klinikáról!
