A kollagén mire jó?

A kollagén egy fehérjefajta, mely alapvetően része a szervezetünknek. A testünk magától is termel kollagént, de az idő múlásával egyre kevesebbet, ezért érdemes pótolni. A kollagén a bőrünk, a szöveteink, például a kötőszövetek fontos építőanyaga. A csontjainkban, inainkban, porcainkban, ízületeinkben és az izmainkban, sőt, a legfontosabb szerveinkben – például az agyunkban és a szívünkben is – megtalálható a kollagén: szervezetünknek csaknem egyharmadát építi fel.

Kinek ajánlott a kollagénpótlás?

Kollagént bárki szedhet, de különösen ajánlott a kollagénpótlás azoknak, akik valamilyen plasztikai sebészeti vagy arcfiatalító esztétikai kezelésen vesznek részt. Ajánlott a kollagén szedése azoknak is, akik aktív életmódot folytatnak, mert tiszta fehérjét tartalmaz, ezáltal segít az izmoknak nőni és regenerálódni, az edzéseink pedig sokkal erőteljesebbek lehetnek. A kor előrehaladtával is érdemes kollagénpótláson gondolkodni.

A kollagén fajtái

Egyes, kettes és hármas típusú kollagénről beszélhetünk.

  • Az egyes és a hármas típusú kollagén a köröm, a bőr és a haj fő építőköve. Az emberi bőr elsősorban egyes típusú kollagénből épül fel.
  • A kettes típusú kollagén az ízületek egészségében és működésében játszik komoly szerepet.

Érdemes időpontot kérni ingyenes konzultációra, hogy bővebben és személyre szabottan tájékozódhasson a témával kapcsolatos kérdésekről!

Kollagén források 

A kollagén több különböző forrásból is származhat. Lehet marhakollagén, sertéskollagén, csirkekollagén, tojáshéj-kollagén vagy halkollagén, vagy vegán termék, tehát olyan, amely semmilyen állati eredetű összetevőt nem tartalmaz. A szájon át fogyasztandó termékekben a kollagén leggyakrabban hidrolizált formában található meg, nem pedig natúr formában; annak érdekében, hogy a szervezet könnyebben tudja őket megemészteni és hasznosítani.

Marhakollagén mire jó?

A marhakollagén a legelterjedtebb és legnépszerűbb kollagénfajta. Ez egyes és hármas típusú kollagént is tartalmaz, ezáltal összetettebb a halkollagénnél. Az anyagot az állatok bőréből nyerik ki.

Halkollagén mire jó?

A halkollagén csak egyes típusú kollagént tartalmaz. A halkollagén összetétele miatt ideális azok számára is, akik autoimmun diétát folytatnak, vagy szeretnék teljes mértékben elkerülni az emlősöktől származó kollagének formáit.

Miért jó a csirkekollagén?

A csirkekollagén főleg kettes típusú kollagént tartalmaz, ezért az ízületeinkre és az ízületi fájdalmak enyhítésére lehet nagyon jó hatással.

Érdemes időpontot kérni ingyenes konzultációra, hogy bővebben és személyre szabottan tájékozódhasson a témával kapcsolatos kérdésekről!

kollagén mire jó

A kollagén hatása

A kollagénnek számos jótékony hatása van a szervezetünkre, a szépség és az egészség terén is.

  1. A bőr rugalmasabb és feszesebb lehet, a kollagén szedése által késleltethetőek a bőröregedés látható jelei.
  2. Emellett a bőrszárazság ellen is hasznos segítség, mivel erőteljesen hidratál.
  3. A bőr különbözői hibáira, mint például a narancsbőrre vagy akár a pikkelysömörre is jótékony hatással bír, hiszen táplálja a bőrt.
  4. A köröm és a haj gyorsabban nőhet, szebb és fényesebb lehet.
  5. A körmök töredezése, vékonysága, gyengesége és a hajhullás ellen is beválik.
  6. A haj dúsabbá és vastagabb szálúvá válhat.
  7. Az arcbőr, illetve a haj kevésbé zsírosodhat. Korpásodás ellen is használják.
  8. Hasznos ízületi fájdalmak enyhítésére, például derék-és térdfájásra.  A bélrendszerünkre is pozitív hatással van.

A kollagén fogyasztásának formái

Kollagént többféle módon is fogyaszthatunk. A táplálékkiegészítők között találunk por, ital és tabletta készítményeket.  A már előre elkészített italokat a leggyorsabb és legkényelmesebb fogyasztani. A porállagú termékeket egy adagolókanállal szedjük ki, és vízben elkeverünk egy adagot a fogyasztás előtt. A tablettákat szintén szájon át kell lenyelni. A tabletták előnye lehet, hogy nem ízesítettek, míg a folyadékok számos különböző ízben elérhetőek.

  • A kollagénport, italt vagy kapszulát általában naponta több adagban kell fogyasztani, sok folyadék kíséretében, leginkább étkezés közben ajánlott bevenni. Leggyakoribb a napi két adag fogyasztása az első és az utolsó étkezés során. Ez akár négy tablettát is jelenthet.
  • Léteznek kollagéntartalmú, külsőleg alkalmazható krémek, maszkok, illetve egyéb arc- és testápoló termékek is. A kollagéntartalmú arcápolási termékeket is általában naponta kétszer kell alkalmazni, a boltokban nappali és éjszakai krémeket is találunk.

Érdemes időpontot kérni ingyenes konzultációra, hogy bővebben és személyre szabottan tájékozódhasson a témával kapcsolatos kérdésekről!

A kollagén szedése - mire figyeljünk?

Minden termék leírása tartalmazza a napi ajánlott mennyiséget, amit nem érdemes túllépni. A bolti termékek hátrányát jelentheti, hogy a kollagén csak akkor tud a legoptimálisabban hatni a szervezetünkre, ha bizonyos más anyagok is megtalálhatóak mellette a testben, önmagában a kollagén szedése tehát nem minden esetben hozhatja meg a kívánt hatást.

Mit tartalmaz a kollagénkészítmény?

A kollagéntartalmú táplálékkiegészítők általában hyaluronsavat, különböző vitaminokat és más jótékony hatóanyagokat is tartalmaznak a kollagén mellett. Ezek az anyagok a kollagén lehető legoptimálisabb hasznosulását hivatottak elősegíteni.

A szájon át fogyasztandó kollagénkészítmények általában cukor-, zsír-, glutén-, és laktózmentesek, de ezt mindig az adott termék címkéjén kell ellenőrizni.

A kollagén és az esztétikai kezelések

Fontos leszögezni, hogy a különböző kollagénpótló kezeléseket mindenféle plasztikai sebészeti kezelés vagy esztétikai kezelés keretében érdemes igénybe venni, mert az ezekben található hatóanyagok segítenek hozzá igazán a lehető legjobb hosszútávú eredmény eléréséhez. A kollagénpótló kezelések általában gazdaságosabbak és hatásosabbak a boltokban kapható termékeknél.

Ha kiemelkedő eredményt szeretne elérni bármilyen plasztikai sebészeti vagy esztétikai kezeléssel, mindenképpen javasoljuk egy kollagénpótló kezelés igénybe vételét is!

Nem sikerült dönteni?

Elvesztél az információtengerben?

Semmi probléma! 

Jelentkezz be egy ingyenes és kötelezettségektől mentes konzultációra, ahol minden kérdésedre felkészült szakember válaszol és segít a számodra leginkább megfelelő beavatkozást kiválasztani.

Szerintünk 2024 legjobb plasztikai sebészete:

  • Ingyenes konzultáció  kötelezettségek nélkül
  • kedvezmény a legtöbb plasztikai műtétre
  • Luxuskörülmények, elismert plasztikai sebészek, életre szóló implantátum garancia