Mellfelvarrás nagyobbítással

Mellfelvarrás nagyobbítással: egy komplex műtét a tökéletes keblekért!

A mellfelvarrás és a mellnagyobbítás alapesetben két külön műtét. De, mint ahogy az arcplasztikát lehet fülplasztikával összevonni, úgy lehetőség van egy olyan komplex mellplasztikát igénybe venni, amely nem csak a méretet, de a mellek helyzetét is változtatja, ezzel segítve a tökéletes eredmény elérését! Némi kutatás után láthatjuk, hogy a mellfelvarrás mennyibe kerül: nagyjából 800-900 ezer forint közötti árakon érhető el, a mellfelvarrás implantátummal pedig még valamivel magasabb, mivel ebben az esetben más a műtéti technika, illetve az implantátumok árával is számolni kell

Mit érdemes tudni a mellfelvarrás nagyobbítással történő elvégzéséről?

  • A legfontosabb dolog, amit érdemes erről az eljárási módról megjegyezni az az, hogy az egyik legjobb módja annak, hogy szinte a tökéletességig emeljük a melleket! Ezen összetett műtét során implantátum behelyezésével a sebész megnöveli a mellek méretét, illetve a felvarrás azok helyzetét is esztétikusabbá teszi.

  • A mellfelvarrás akár egyszerűnek is nevezhető, hiszen itt „mindössze” arról van szó, hogy pontosan kiszámított mennyiségű szövet eltávolításával a melleket feljebb emelik, ezzel biztosítva jobb tartást. A nagyobbítás ehhez ad hozzá még egy lépést.
  • A műtét során a mellbimbó körül keletkeznek hegek, az implantátumokat is az ezen keresztül kialakított zsebben helyezik el.
  • A mellfelvarrás során egy fordított T alakú heg keletkezik, ez rövid időn belül alig láthatóvá válik.
  • A komplex felvarrás során általában csepp alakú, azaz anatómiai implantátum kerül behelyezésre. A konzultációk során ezzel kapcsolatban a sebésszel mindent át lehet majd beszélni! 

A mellfelvarrás nagyobbítással egy olyan eljárás, amit altatásban végeznek, és legalább egy éjszakát a klinikán kell tölteni utána. Az éjszakai benntartózkodással együtt járó teljes ellátás szintén hozzáad ahhoz, hogy a mellfelvarrás mennyibe kerül a legvégén. Vegyük sorra, hogy milyen tényezők játszanak szerepet abban, hogy a mellfelvarrásért mennyit kell végeredményben fizetni!

  • Vizsgálatok és konzultációk: Akár nagyobbítással kérjük, akár nem, a mellfelvarrást minden esetben számos vizsgálat és konzultáció előzi meg. Ezekkel kiszűrésre kerülhetnek a különböző betegségek, amelyek késleltethetik, rosszabb esetben akár gátolhatják is a tervezett műtét végrehajtását. A legtöbb magánklinika helyben el tudja végezni ezeknek a vizsgálatoknak a jó részét. Ezek költsége a legtöbb esetben a teljes díjban benne van, tehát a laborvizsgálatok, a mellultrahang és/vagy mammográfia, valamint a konzultációk díja is szerepel szerződésben meghatározott díjak között.
  • Altatás: a mellfelvarrás egy nagy műtét, amit szinte minden plasztika sebész altatásban javasol elvégezni. Ennek díja általában külön tétel, ami tartalmazza az altatóorvos díját és a felhasznált anyagokat is. Mivel nem minden klinika rendelkezik saját altatóorvossal, ezért az időpont egyeztetés során ezt is figyelembe kell majd venni. Az általános altatás ára mellfelvarrás esetén nagyjából 2-3 százezer forintra rúg.
  • Műtéti díj: ez a díj a válasz arra a kérdésre, hogy a mellfelvarrás mennyibe is kerül. A műtét díja tartalmazza a teljes műtéti költséget az anyagoktól a szerződésben foglalt feladatok elvégzéséig. Ezt az összeget végső soron befolyásolja az is, hogy csak mellfelvarrásról, vagy esetleg implantátummal történő nagyobbításról is beszélünk.
  • Ellátás díja: a mellfelvarrás nagyobbítással (de anélkül is) egy komoly műtét, ami után mindenképpen egy éjszakát a klinikán kell tölteni. Ez alatt orvosi és kényelmi szempontok szerint is teljes ellátásban részesül, amelynek a költsége szintén elszámolásra kerül.

Megéri-e a mellfelvarrás implantátummal ára?

A műtét értékét tekintve teljes mértékben megéri a komplex mellplasztika elvégzése. Igaz, hogy elsőre a kb. 1,5 millió forintos díj soknak tűnhet, hosszabb távon nézve ez a költség bőven megéri. Egy ilyen plasztikai műtét hatása tíz évig, vagy akár annál hosszabb ideig is megmaradhat, míg több plasztikai beavatkozás (mellfeltöltés saját zsírral, vagy hyaluronsavval például) csak ideig-óráig hoz hatást, árban pedig szinte ugyanott van. Lehet, hogy ezek kényelmesebbnek vagy biztonságosabbnak tűnhetnek, de 2-3 évente (vagy még hamarabb) többszázezret költeni rájuk végeredményben többre jön ki, mint ha egyszer megcsináltatjuk a melleket.

Hol kaphatok választ a kérdéseimre a mellfelvarrás nagyobbítással műtéttel kapcsolatban?

Ha úgy érzi, hogy nem rendelkezik elegendő információval ahhoz, hogy teljes mértékben felelős döntést hozhasson ebben a kérdésben, mindenképpen hozzáértővel kell beszélni. Javaslatunk, hogy jelentkezzen be egy előzetes konzultációra, és tegye fel kérdéseit egy plasztikai sebésznek! 


Kapcsolódó cikkek:

Mellkisebbítés házilag – mellkisebbítő torna és más praktikák
A mellkisebbítő torna és a különböző gyakorlatok, illetve természetes megoldások sokat segíthetnek abban, hogy műtét nélkül valamennyire optimalizálni lehessen a[...]
Magyarországon a mellkisebbítés hány éves kortól végezhető?
Idehaza a törvények nem teszik lehetővé a plasztikai jellegű beavatkozást 18 éves kor alatt. Általában nincs is arra lehetőség, hogy[...]
Kompressziós melltartók mellplasztika után
Minden mellplasztikai beavatkozás után, akár nagyobbításról, felvarrásról vagy esetleg más eljárásról beszélünk, fontos, hogy megfelelő tartást biztosítsunk a melleknek. Ebben[...]