A kiszakadt mellimplantátum tünetei, okai, kezelése

A mellimplantátum kiszakadása egy – ma már – nagyon ritka komplikáció, amely minőségi vagy esetleg szimplán időhöz kötődő okokra vezethető vissza. Ennek a jelenség a főbb tünetei többek között a fájdalom mellekben, duzzanat, elszíneződés. Minden implantátumnak van egy külső, általában szilikonból készült bevonata, amely az idő múlásával, vagy erősebb behatások következtében kilyukadhat, kiszakadhat. Mind a szilikonnal töltött, mind pedig a sóoldattal töltött implantátumok esetében előfordulhat szakadás, amely a töltőanyag szivárgásával járhat. Az idő múlásával ennek kockázata nő, tehát minél „öregebb” az implantátum, annál nagyobb esély van a szakadásra.

A mellimplantátum szivárgás tünetei és okai

Egy-egy mellimplantátum szakadását többféle ok is kiválthatja:

  • Kor: ez az egyik alap oka a szakadásnak. 20-25  évente általában ajánlott cserélni a mellimplantátumot, mivel ennyi idő alatt elöregedhetett annyit, hogy később kiszakadjon. Illetve a test és a mellek is változhatnak annyit, hogy kisebb, nagyobb vagy éppen semmilyen implantátumra ne legyen szükség.
  • Trauma: Erőteljes nyomás kell ahhoz, hogy egy implantátum kiszakadjon és szivárogni kezdjen. Nagyjából egy autóbaleset erejéről beszélünk, tehát kisebb, hétköznapi esések nem okozhatnak szivárgást – maximum akkor, ha alacsony minőségű a behelyezett implantátum. Akár orvosi eljárások, például biopsziák során is sérülhet az implantátum.
  • Műtéti sérülés: egy 2013-as felmérés szerint (két gyártót implantátumait mérték fel) kb. 1%-át az eltávolításra került szilikon implantátumokat azért kell kivenni, mert a beültetés során valamelyik orvosi eszköz (tű, szike, olló stb.) megsértette a felületét.
kiszakadt mellimplantátum tünetei

A tünetek a leggyakrabban a következők:

  • A mell alakjának és méretének megváltozása. Különösen sóoldatos implantátumok esetén látványos.
  • Növekvő fájdalom és keménység észlelhető.
  • Hetekig tartó duzzanatok jelennek meg.

Érdemes időpontot kérni ingyenes konzultációra, hogy bővebben és személyre szabottan tájékozódhasson a saját zsírral történő mellnagyobbító műtéttel kapcsolatos kérdésekről!

A mellimplantátum szakadás egyik veszélyes tünete a csendes szakadás

Megfigyelték, hogy a mellimplantátum szakadás nem mindig jár külső, vagy éppen belső tünetekkel. Ezt elsősorban a szilikon géllel töltötteknél figyelték meg. Ennek oka, hogy a szilikon sokkal sűrűbb anyag, mint a sóoldat, és emiatt lassabban folyik ki, szó szerint szivárog. Igen sok idő eltelhet a szakadástól addig, amíg látható vagy érezhető jele van a szilikon szivárgásának. Ezt nevezik „csendes szakadásnak”, és általában csak rendszeres, képalkotó eljárással végzett vizsgálatokkal szűrhető ki.

És hogy miért veszélyes a csendes szivárgás? Azért, mert a szilikon testidegen anyag. Nem szívódik fel, hanem megmarad, és kis csomókban a mellben marad, mindaddig, amíg ki nem műtik onnan. Ritka esetekben a test más részeibe is eljuthat, és ott granulómákat illetve csomókat hozhat létre. A test természetes megpróbál majd védekezni az idegen anyag ellen, méghozzá hegszövet létrehozásával, lényegében tok képzésével.

Érdemes időpontot kérni ingyenes konzultációra, hogy bővebben és személyre szabottan tájékozódhasson a saját zsírral történő mellnagyobbító műtéttel kapcsolatos kérdésekről!

A kiszakadt mellimplantátum tünetei sóoldattal töltött implantátumnál

A szilikonos implantátumok továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek. Mondjuk ez érthető is, hiszen ma már sokkal biztonságosabbak, mint mondjuk harminc évvel ezelőtt. Ugyanakkor, aki nem szeretne szilikont, választhatja a sóoldattal töltött mellimplantátumokat is. Ezekben orvosi sóoldat található, amely egy fokkal biztonságosabb, mint a szilikon.

Mivel ez a típusú mellimplantátum folyadékkal van töltve, sokkal hamarabb észrevehető, ha szivárog: a repedésen keresztül a sóoldat nagyon gyorsan kifolyik, emiatt a mell mérete, alakja csökken. Képszerűen lefestve: a mellek leengednek, megereszkednek.

Érdemes időpontot kérni ingyenes konzultációra, hogy bővebben és személyre szabottan tájékozódhasson a saját zsírral történő mellnagyobbító műtéttel kapcsolatos kérdésekről!

Szerencsére a sóoldat nem olyan testidegen anyag, mint a szilikon, így komplikációmentesen felszívódik. Természetesen az implantátum eltávolítására továbbra is szükség lesz, úgyhogy emiatt mindenképpen fontos, hogy sebészével egyeztessen, ha ezt a jelenséget tapasztalja!

Nem sikerült dönteni?

Elvesztél az információtengerben?

Semmi probléma! 

Jelentkezz be egy ingyenes és kötelezettségektől mentes konzultációra, ahol minden kérdésedre felkészült szakember válaszol és segít a számodra leginkább megfelelő beavatkozást kiválasztani.

Kapcsolódó cikkek:

Szerintünk 2024 legjobb plasztikai sebészete:

  • Ingyenes konzultáció  kötelezettségek nélkül
  • kedvezmény a legtöbb plasztikai műtétre
  • Luxuskörülmények, elismert plasztikai sebészek, életre szóló implantátum garancia